Mesés nap lesz szombaton a könyvtárban

Idén is megünneplik szeptember 30-át, a Népmese Napját a Bródyban.

A Népmese Napját a Magyar Olvasástársaság felhívására 2005 óta rendezik meg minden év szeptemberében , Benedek Elek születésnapján.

A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.

A kezdeményezéshez a Bródy Sándor Könyvtár Gyermekkönyvtára már indulásakor, 2005-ben csatlakozott.

Idén is szeptember 30-án szombaton 11 órától 15 óráig mesével, kézműves programmal, közös játékkal, tánccal várják a családokat, egyedülállókat, mesekedvelő fiatalokat és időseket egyaránt.

Egész nap a Könyvtár vendége lesz a Kisgombos Könyvesbolt, így lesz könyv-, nyomat- és játékvásár is. Gombos Kata és Csömör Zsuzsa a biatorbágyi Kisgombos Könyvesbolt vezetője és munkatársa szívmelengető történeteket mesélnek, de Bertalan Flórával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi énekes hallgatójával is együtt énekelhetünk.

A Népmese Napjának programja a könyvtárban:

  • 11:00-11:10 Népmese Napi megnyitó gondolatok Kelemenné Csuhay Zsuzsanna szolgáltatási igazgatóhelyettestől
  • 11:10-11:40 Gombos Kata és Csömör Zsuzsa magyar népmeséket mesélnek
  • 11:40-12:00 Bertalan Flóra mesél és énekel
  • 12:15-12:30 Táncház Szécsényi Orsolya könyvtárossal
  • 12.45-től kézműveskedés Bálintné Fadgyas Eszter könyvtárossal

Facebook
Email