Már nem csak mi egriek, de az egész ország tudja: az érsekkerti fasor a legszebb az országban

Az Év Fasora díjat nyerte el az érsekkerti gesztenyesor a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen.

Idén 29. alkalommal adták át a legvirágosabb településeknek járó elismeréseket a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusán tartott ünnepélyes díjkiosztón, 2022. november 18-án.

Az ország legjelentősebb környezetszépítő versenye során rekordszámú jelentkezés mellett 339 önkormányzat – köztük 32 határon túli jelentkező – összesen 439 pályázatát bírálta el az elmúlt hónapokban a közel 150 tagú szakmai zsűri, közülük kerültek ki most a szakmai elismerésben részesített pályázók.

Eger városa az Év Fasora díjat nyerte el, amely a a Magyar Faápolók Egyesülete és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös díja.

Farkas Attila alpolgármester a díjjal.

Eger régi résztvevőnek, és rangos indulónak számít a megmérettetésen. A város kezdetektől, 1993 óta részese a Virágos Magyarország versenynek, és számos kiemelkedő eredményt ért el. Az elmúlt három évtizedben többek közt az Európai Virágos Városok és Falvak versenyének aranyérmét, a Virágos Magyarország Környezetszépítő verseny országos I. helyezését, a legvirágosabb úti cél, valamint az Európa Év Fája díjat nyertük el. Összességében ez a 31. elismerés, amelyet Eger városa kapott ezen a versenyen.

Az elmúlt két évben a járvány és a válság idején azonban elindulni sem tudtunk, így különösen nagy öröm ez a díj- mondta az Egripostnak Farkas Attila alpolgármester. Hozzátette: környezetünk szépítése és a városunk zöldítése a mostani városvezetés egyik kiemelt célja. Emlékeztetett: a főkertészi tisztség létrehozása 2019-ben választási vállalásuk volt, amelyet teljesítettek is. A feladatot ellátó Ferenczy Tamás kiváló, lelkiismeretes szakmai munkája jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ezt a díjat elhozhattuk – hangsúlyozta.

Farkas Attila alpolgármester és Ferenczy Tamás főkertész

Az alpolgármester külön köszönetet mondott a Városgondozás Kft munkatársainak, akik rengeteget dolgoztak a fasor gondozásán. Hozzátette: az Érsekkert karban tartásában önkéntesek és a Börtön a városért program keretében fogvatartottak is részt vesznek.

“Természeti értékeink megőrzése hozzátartozik Eger lokálpatrióta szellemiségéhez”

– hangsúlyozta Farkas Attila.

Elmondta: ennek a szellemiségnek a jegyében hirdették meg javaslatára „a zöldebb Egerért fogadj örökbe egy fát” programot, melynek keretein belül lakóközösségek igényelhetnek közvetlen környezetükbe facsemetéseket.

A fasor 250 darab fehér virágú vadgesztenyéből áll. Túlnyomó részét a 20. század elején, illetve a 2. világháború után telepítették. Évi három alkalommal permetezik, nagy figyelmet fordítanak az ápolására – mondta el portálunknak Ferenczy Tamás főkertész.

 

Eger városa 1.200.000 m2 zöldfelületet tart fent, 82.000 db egynyári növény és 27.000 fa díszíti a közterületeket – összegzett a szakember.

Az Európa Év Fája – amely a Termálfürdő Platánfája – után immár Magyarország legszebb fasora is Egerben található. Ez országosan egyedülálló szakmai siker – hangsúlyozta a főkertész.

 

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.