Lelkesen készülnek a Harley-sok az egri találkozóra

A Harley-Davidson 120. születésnapját ünneplő Open Road Tour-nak idén is fontos állomása lesz a város.

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, az Open Road Tour fővédnöke az AMTS Automobil és Tuning Show-n tartott sajtótájékoztatón kiemelte: múlt évben Eger magasra tette a lécet, hiszen egy kitűnő hangulatú rendezvényt szervezett a város. A közlekedési szakember hozzátette: egyetlen baleset nélkül vonult végig Magyarorszagon több ezer motoros, ami példaértékű. Knezsik István elmondta:

idén is Egerben Mirkóczki Ádám polgármester társaságában köszönti majd a túrázó motorosokat, mert „a város Magyarország egyik legcsodálatosabbika, polgármester úrral pedig kitűnő szakmai és emberi kapcsolatban dolgozunk együtt.”

Hangsúlyozta: az Open Road Tour, az együtt motorozás, a közösségben kalandozás gondolata, bár a 120 éves amerikai márka hagyományaiban gyökerezik, megvalósítása a Harley-Davidson Budapest tulajdonosának, Hankó Ákosnak az érdeme, aki idén is kitűnő útvonalat választott a minden motormárka tulajdonosai számára nyitott kalandtúrához.

Mirkóczki Ádám kiemelte: a bor, a kulturális és a fürdőturizmus mellett a motoros turizmus is fontos, értékes Egernek, hiszen megtapasztalhattuk, hogy a Harley-sok minőségi szolgáltatásokat szívesen igénybe vevő, nagyon jó fej vendégek, akiket városunk ismét szeretettel és örömmel vár. A polgármester szerint Eger motoros és veterános közössége is lelkesen készül a Harley-sok fogadására, sőt közülük többen részt is vesznek majd az Open Road Tour-on.

Mint megtudtuk, az idei AMTS Automobil és Tuning Show-n helyet és bemutatkozási lehetőséget kapott a Jármű Örökségeinket Őrző Egyesület is, akiknek standján két kitűnő állapotban felújított Berva moped is hirdette, hogy a város egykor a motorgyártásáról is ismert volt.

Horváth Richárd Hatvan város polgármestere és Szalóki Péter Kápolna község alpolgármestere is beszámolt arról, miként készülnek a Harley-sok fogadására: Hatvanban veterán járműkiállítással, Kápolnán ebéddel és a helyi Mezőgazdasági és Gépészeti Értékőrző Egyesület (MEGÉRTE) különleges veterán járműveinek megtekintésével, valamint a Macskaárvaház Alapítvány árva állatainak meglátogatásával és faültetéssel várják a motorosokat.

A 2023-as túra Mezőkövesd – Zsóri Fürdő, majd a Szerencsi Vár meglátogatásával, és a 100 éves szerencsi csokoládégyártás megünneplésével, ezt követően pedig Sárospatakon egy koncertekkel, és számos programmal egybekötött járműmustrával zárul.

Hankó Ákos a Harley-Davidson Budapest tulajdonosa elmondta: minél több ember számára szeretnék elérhetővé tenni a Harley-Davidson életérzést, ezért idénynyitó gurulásukig, vagyis a következő hetekben minden motorvásárlójuk félmillió forint értékben választhat a legendás márka 120 éves ruhakollekciójának darabjaiból.

open6
Author: Magyar Gabor
« A 7 »
Facebook
Email