Közép-Európa legnagyobb élményközpontú autókiállításán mutatkozik be Eger

Az AMTS-sen először vesz részt a Harley-Davidson önálló standdal, amelyen többek közt városunkkal is találkozhatnak a látogatók.

A legendás motormárka idén ünnepli alapításának 120-adik születésnapját, méghozzá Magyarországon. Hankó Ákos a Harley-Davidson Budapest tulajdonosa elmondta: nagyon várják a találkozást a közönséggel, hiszen a Harley egy olyan életérzés, amely nemcsak a márka exkluzív modelljeinek a tulajdonosait, de rajtuk kívül is sokakat megérint.

A „Bázis” tulajdonosa hozzátette: a 120 éves jubileumi kollekció nem csak motorokból, de női és férfi, utcai és motoros ruha kollekciókból, valamint kiegészítőkből áll.

Természetesen elhozzák idei újdonságainkat és standunkon bemutatkozik az Open Road Tour idei programja, amelynek keretében közös motorozásra, kalandokra, és bulizásra invitálják a motorozás szerelmeseit, függetlenül attól, milyen típusú gépet hajtanak.

Az AMTS Harley-Davidson standján a motorok és a kiegészítők mellett bemutatkozik több olyan település, amelyet útba ejt idén a Harley-Davidson Open Road Tour.

„Azt tervezem, hogy végig kint leszek az AMTS-en, hogy Minczér Gábor alpolgámesterrel és Kovács Attila fertálymesterrel, akik maguk is motorosok, személyesen népszerűsítsem csodálatos városunkat” – fogalmazott Mirkóczki Ádám. A polgármeser biztos abban, hogy mindazok, akik 2022-ben részt vettek a Harley-Davidson Open Road Tour-on, bizonyosan nem felejtik el azt az estét, amikor egriek ezreivel óriásit buliztak a Dobó téren.

Mirkóczki Ádám elmondta: Eger városa kifejezetten ambiconálja, hogy a hazai és nemzetközi minőségi motoros turizmus egyik fontos állomása legyen, hiszen a tapasztalatok szerint „a motoros turisták nagyszerű, összetartó közösség, akik igényesek, és szívesen költenek minőségi szolgáltatásokért közös kirándulásaik során.”

Kis falu, nagyszerű emberekkel – lényegében így foglalták össze a Harley-sok a 3-as út menti Kápolna községben töltött idő alatt szerzett tapasztalataikat, hiszen a falu iskolásai például egy saját készítésű Harley zászlóval, és nagyszerű zenével várták a motorosokat, akik meglátogatták a településen működő állatmenhelyet, a Macskaárvaházat is, ahová adományokat vittek, és ahol fákat is ültettek.

A településen idén vendégül látják a Harley-sokat – mondta el Szalóki Péter Kápolna alpolgármestere. Hozzátette: a helyi Macskaárvaház mellett idén a település másik ismert civilszervezete, a MEGÉRTE, vagyis Mezőgazdasági és Gépészeti Értékőrző Egyesület is várja a motorosokat, akik közel száz éves traktorokat, stabilmotorokat és más veterán járműveket nézegethetnek majd testközelből.

A Harley-Davidson Open Road Tour fővédnöke, Knezsik István az Autós Nagykoalíció elnöke, aki a túra egri állomásán köszönti majd a hazai és külföldi motorosokat.

Facebook
Email