Kiderült, mi okozta a csütörtöki hangrobbanást

Magyar vadászgépek gyakorlatoztak, s ez olykor éktelen zajjal jár.

Sokan megrémültek a városban és környékén csütörtökön hallható nagy robajtól. A HEOL kérdésére a Honvédség elárulta, mi történt.

A portál azt írja, még a a Piszkés-tetői Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium is bemérte a hang forrását, amelyet a Hortobágy térségében jelölt meg.

A HEOL a Honvédséghez fordult tájékoztatásért, akiktől a következő választ kapták:

„A Magyar Honvédség alaprendeltetéséből adódóan, valamint a képesség fenntartás érdekében, rendszeresen kiképzési repüléseket hajt végre a repülőtér közvetlen környezetében és az ország különböző légterében.

Ezek természetesen néha nagyobb hanghatással járnak, de az előírt magasság- és sebességkorlátokat, mint minden más törvényi rendelkezést maradéktalanul betartunk. Az említett Eger és környéke feletti légtérben található az egyik gyakorló légtere a magyar vadászgépeknek.

A mai nap folyamán a Fegyveres Légvédelmi Készenléti Szolgálat, JAS-39 Gripenekkel gyakorló (Tango) riasztási feladatot hajtott végre e fölött a terület felett. A végrehajtás során számos kötelező repülési feladatot kell végrehajtani a pilótáknak a vadászgéppel, melyek során a hangsebesség átlépése 12000 méteren, illetőleg afölött történik a szabályoknak megfelelően. Ettől függetlenül a légköri viszonyoktól függően a hangrobbanás lökéshulláma leérhet a föld felszínéig és okozhatja az említett jelenséget (hanghatás, vibráció).

A Magyar Honvédség lehetőség szerint mindent elkövet a lakosság zajterhelésének csökkentése érdekében.”

(Fotó: Albatrosz Repülő Egyesület)

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.