Folytatódik a fideszes önkény a közgyűlésen.
Elsőként a habereger.hu írta meg, hogy a mai 2026.02.26-ai egri városi közgyűlésen Csákvári Antal a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjének javaslatára indoklás nélkül levették a napirendről a képviselőtestületben dolgozó két ellenzéki képviselő Huszti Péter (Civil Közéleti Egyesület) és Domán Dániel (Kétfarkú Kutyapárt) javaslatait. Huszti Péter már korábban is beszámolt arról, hogy a bizottsági szakaszban ugyanígy jártak el a fideszesek.
Ahogy korábban is, Vágner Ákos polgármester, arra a kérdésre, hogy mi az indoka annak, hogy nem hajlandóak tárgyalni az ellenzéki javaslatokat, csak arrogáns módon annyit mondott: „nincs Eger város Alapokmányban indoklási kötelezettség erre”. Nem szabad elfelejteni azonban azt, hogy ezt az Alapokmányt és az erre vonatkozó szabályozást Vágner Ákos és a fideszes többség alkotta meg és fogadta el, az alakuló ülésen még 2024-ben.
A kialakult helyzetre reagált az ülésen Huszti Péter önkormányzati képviselő, aki látva a fideszesek magatartását ellenjavaslattal élt és azt indítványozta, hogy ha már az ő javaslataikat leveszik a napirendről, vegyék le az összes többit is. Persze ezt nem fogadták el.
Az alábbi előterjesztéseket vette le a fideszes közgyűlési többség a napirendről:
Huszi Péter javaslatai:
Eger város nevének, címerének és zászlajának használatáról szóló önkormányzati rendeletet módosítása: Az előterjesztés lényege az lett volna, hogy üzleti célra, csak a város tudjon Eger nevével ellátott ajándéktárgyakat, termékek forgalmazni, értékesíteni.
Képviselők közérdekű tájékoztatásáról: Az előterjesztés lényege az lett volna, hogy a közgyűlés mind a 15 tagjának az elérhetőségét és a fogadóóráit, nem csak elektronikusan, nyomtatott formában is közzé kell tenni.
Bitskey Aladár Uszoda ügyében megjelent hírek sajtó-helyreigazítása: Az elmúlt időszakban félreérthető információkat tett közzé mind Vágner Ákos polgármester, mind a helyi médiumok az uszoda állami tulajdonba adásával kapcsolatban, a javaslat ezeket a valótlan információkat tette volna rendbe.
Domán Dániel javaslatai:
Imókői tábor üzemeltetése: A javaslat szerint egy hosszútávú üzemeltetési koncepciót kellett volna kidolgoznia a városnak, a korábban bezárt gyermektábor működtetésére, valamint az üzemeltetőt pályáztatás útján kellett volna kiválasztani.
Az árusító pavilonok vagyonkezelése: A rendezvényeken lévő faházak üzemeltetésére egy részletes feltételrendszer meghatározásával pályázati konstrukciót kellett volna kidolgoznia az EVAT Zrt.-nek.
Közlekedési tábla kihelyezése a Laktanya utcában: Egy közlekedési táblát kellett volna kihelyeznie az Önkormányzat.
Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok működésének átvilágítása: Az Eger Termál Kft. gyanús folyószámlahitelével kapcsolatban kellett volna vizsgálatot folytatni.
Tündérpart utcai (4623/2 hrsz.) terület jövőbeni hasznosításának elvi irányai: A javaslat célja az lett volna, hogy a volt kórház területén lévő zöldfelületet valamilyen formában megőrizze az önkormányzat.
A Dobó István Laktanyával kapcsolatos elvi állásfoglalásról: Az előterjesztés célja az lett volna, hogy megakadályozzon a jövőben egy esetleges értékesítés lehetőségét, illetve a terület hasznosítására ki kellett volna dolgozni a városnak egy koncepciót.
A javaslatokban az volt a közös pont, hogy mindegyik városi közvagyont érintő kérdést, vagy épp a nyilvánosságot és az egriek tájékoztatását célozta meg. Világossá vált ezek az ügyek Vágner Ákos polgármestert és Fideszt nem érdeklik.
Nyitókép: Úri Viktor


