Idén is vérüket adták az egri diákok a bajba jutottakért

Több mint félezer fiatal adott vért idén a városban.

A Magyar Vöröskereszt azzal a céllal indította el a „Diákvér” programot, hogy a fiatalokat minél korábban megszólítsák és ha lehet, rendszeres véradóvá tegyék a őket.

A versenyt Egerben a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei és Egri Területi Szervezete a 2002/2003-as tanévben indította útjára a középiskolások körében, melyen a 18.életévüket betöltött tanulók, valamint az intézmény dolgozói vehetnek részt.

Az egri diákok azóta is évről-évre bizonyítják segítőkészségüket.

A 2023/2024-es tanévben a véradások helyszínét 9 iskola biztosította és összesen 506 fő engedett a tűszúrásnak.

Farkas Attila köszönetét fejezte ki az oktatási intézményeknek, hogy lehetőséget biztosítottak a rendezvény megvalósításához és a diákoknak, akik vállalták ezt a nemes feladatot.

„Eger város vezetése nevében bátran mondhatom, büszkék vagyunk azokra az itt élő és itt tanuló fiatalokra, akik már középiskolás korukban elmennek a véradásokra, azokra a diákokra, akik már fiatal korukban átérzik a társadalmi felelősségvállalás és más embertársainkon való segítés fontosságát”

– fogalmazott az alpolgármester.

 

A verseny 1. helyezettje az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium, 2. helyzett a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium, míg a 3. helyezést az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium Gimnázium és Kollégium szerezte meg.

Facebook
Email