Idén is indul Eger a Virágos Magyarország Környezetszépítő Versenyen

A korábbi évek sikerein felbuzdulva Eger 2023-ban is indul a Magyar Turisztikai Ügynökség versenyén.

Eger a kezdetektől, 1993-óta résztvevője a Virágos Magyarország Környezetszépítő versenynek. A versenyben számos kiemelkedő eredményt ért el városunk, többek között aranyérmet szerzett az Európai Virágos Városok és Falvak versenyében, elhoztunk már a Virágos Magyarország Környezetszépítő verseny országos I. helyezését, voltunk már a legvirágosabb úti cél, valamint megnyertünk már az Európa Év Fája díjat is. A tavalyi évben pedig az Év Fasora díjat nyerte el a város az érsekkerti gesztenyefasorral.

Farkas Attila alpolgármester és Ferenczy Tamás főkertész a tavalyi díjátadón

A idei évi versennyel kapcsolatban elmondta portálunknak Farkas Attila alpolgármester, hogy három kategóriában tervez nevezni a város, a 30.000 lakos feletti város, valamint az Év óvodakertje és az Év városi sétája különdíj kategóriában.

Az alpolgármester elmondta, a Városgondozás Eger Kft., Ferenczy Tamás főkertész irányításával megkezdte a város virágosítását, idén 35 helyszínen nyolcvanezer egynyári virágot fognak elültetni. A Hatvani-kapu téren, a Dobó-téren, az Eszterházy téren, valamint a patakpart virágágyásaiban már befejezték a munkát, a héten pedig az Érsekkertben fogják folytatni. A közszolgáltatási szerződésben megjelölt további helyszínek is megszépülnek, így virágok kerülnek a Felsővárosba, a Lajosvárosba, csakúgy mint Felnémetre.

Az idei év különlegessége, hogy az országos versenynek most lesz a 30. évfordulója, így várhatóan az eddiginél is több település fog nevezni a megmérettetésen.

Facebook
Email