Határozatképtelen volt a rendkívüli közgyűlés, marad a Városgondozás ügyvezetője

Határozatképtelen volt a szombati rendkívüli közgyűlés, amelynek a Városgondozás vezetőjének elmozdításáról kellett volna döntenie.

A testület a február 14-i ülésen helyezett új vezetőt az önkormányzati cég élére Juhász Géza helyére. A döntést Mirkóczki Ádám megvétózta, mivel úgy véli, számos ponton szabálytalan és aggályos az ügyvezetővel szembeni szembeni eljárás és az új ügyvezető, illetve cégvezető kinevezése.

Az ülésen mindössze három képviselő jelent meg, így az határozatképtelen volt.

Ennek értelmében Juhász Géza továbbra sem mozdítható el a Városgondozás Eger Kft. éléről.

Csetneki Attila, az Oroján Sánsor vezette frakció képviselője szerint a szombati közgyűlést szabálytalanul hívták össze, társaival ezért nem vettek részt rajta.

“Csetneki úr ezzel a véleményével bizonyítja, hogy pontosan olyan jó képviselő, amilyen ügyvéd. Utóbbi minőségében egyébként eddig minden egyes pert elbukott velem szemben. Én inkább a jegyző álláspontját tekintem irányadónak, aki szerint az ülés összehívása teljesen szabályos volt”

– szögezte le lapunknak a polgármester.

Juhász Géza korábban az Egripostnak elmondta: meggyőződése, hogy azért akarják ilyen türelmetlenül leváltani, mert miután átvette a Városgondozás vezetését, eltávolította a cég környékéről azokat a többnyire Oroján Sándorhoz közel álló vállalkozókat, „akik a korábbi években megszokták, hogy az előző vezetés strómanként lehetővé teszi számukra a közpénz kilapátolását”.

„Nekik ez nyilván nagyon fáj, hiszen százmilliókról van szó”

– mutatott rá.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.