Hamarosan kiderülhet, kik állnak a városházi lehallgatási botrány mögött

A példátlan bűncselekmény felelőseire poligráfos hazugságvizsgálat deríthet fényt.

Csütörtökön egy, a városvezetés mocskolására szakosodott Facebook-os troll-oldal nyilvánosságra hozott egy hallhatóan alaposan megvágott hangfelvételt, amely egy Polgármesteri Hivatalban zajlott megbeszélésen készült.

A Közgyűlésen Mirkóczki Ádám arra bíztatta az értekezletet lehallgató ismeretlen tettest, hogy ne csak kivágott, manipulált részleteket hozzon nyilvánosságra, hanem a teljes, nagyjából egy órás anyagot, hogy az egriek valóban képben legyenek arról, miről volt szó. Ugyanakkor hozzátette: a megbeszélés engedély nélküli rögzítése bűncselekmény, amelynek ügyében feljelentést is fog tenni.

Az Egripost úgy értesült, a beszélgetésen részt vevőket arra kérték, vessék alá magukat poligráfos hazugságvizsgálatnak. Ez természetesen nem kötelező, csak önkéntesen kerülhet rá sor.

Mirkóczki Ádám kérdésünkre megerősítette információnkat, hozzátéve azt is, hogy minden érintett vállalta a vizsgálatot. Hangsúlyozta: az eljárásra többek közt azért van szükség, hogy kiderüljön: telepítettek-e a Városházáza épületében lehallgató berendezést, vagy valaki a jelen levők közül rögzítette a megbeszélést?

Ha az utóbbiról van szó, akkor a hazugságvizsgálat során ki fog derülni, hogy ki készítette a felvételt, kinek a megrendelésére, és ki terjesztette azt a közösségi médiában. Ugyanis mindhárom bűncselekmény, amelynek elkövetői most nem aludhatnak nyugodtan

– mutatott rá a polgármester.

Hangsúlyozta: bízik abban, hogy nem a részt vevők közül került ki a súlyos bűncslekemény elkövetője, ám ebben az esetben a Nemzetbiztonséági Szakszolgálathoz kell fordulni, hogy kiderüljön: kik és milyen céllal hallgatják le a hivatalt és annak dolgozóit?

Mirkóczki Ádám elmondta:

az ügyben a feljelentés már elkészült, a poligráfos hazugságvizsgálat eredményét ehhez fogják csatolni.

Megjegyezte: 10 évig volt tagja, egy évig elnöke az Országgyűlés Nemzetbiztosági bizottságának, így pontosan tudja, mit kell ilyen helyzetben tenni, hogy kiderüljön, ki követett el törvénytelenséget és kinek a megrendelésére.

Facebook
Email