Október 30-án, az író halálának 100. évfordulójának alkalmából egész napos ünnep koronázta meg az egész éven átívelő programsorozatot.
A Várban Gárdonyi Géza sírjánál tartott megemlékezés után a Városháza Dísztermében mutatták be az Egri csillagok négy kiadásának szövegváltozatait tartalmazó nagy kötetet. A most megjelent reprezentatív kiadványban olvashatjuk a regény 1901-es Légrády Testvérek, valamint az 1905-ös, 1909-es és az 1913-as Singer és Wolfner által megjelentetett kiadásait.
Az informatikára épülő technológiának a segítségével mondatról mondatra hasonlították össze A Nagy Könyv négy kiadásának szövegeit. A tanulmányban olvashatunk az Egri csillagok születéséről, az író életében megjelent kiadásokról, a szövegváltozatok korábbi elemzéseiről, az író szövegmódosításairól és az összehasonlító technológia lehetőségeiről.
Az ünnepélyes eseményen köszöntőt mondott Farkas Attila alpolgármester, illetve részt vett Gárdonyi Géza dédunokája, Keller Péter és a regényváltozatokat összehasonlító tanulmánykötet megálmodója, Nagy János Ádám is.
Az egész napos Gárdonyi Ünnepet a Gárdonyi Géza Színház „Tükörképek” című gálaestje zárta, ahol Minczér Gábor alpolgármester köszöntötte az emlékezőket.
(Fotók: Mirkóczki Ádám és Farkas Attila Facebook oldala)