A fogyatékkal élők világnapja alkalmából jótékonysági koncertet rendezett Egerben az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége.
A Heves megyei ÉFOÉSZ 5. alkalommal várta jótékonysági koncertre az érdeklődőket, hogy ráirányítsák a figyelmet a fogyatékkal élő emberek helyzetére. Ez a szervezet szerint azért is fontos, mert bár a fogyatékosság nem fertőző betegség, hanem egy állapot, mégis a fogyatékossággal élő emberek nap mint nap szembesülnek a társadalmi előítéletekkel.
Minczér Gábor alpolgármester elmondta: a karácsonyvárás időszakában még inkább azon embertársaink felé fordulunk, akik segítségre szorulnak, de nem csak ilyenkor, hanem egész évben ezt kellene tennünk.
Nekünk vezetőknek az a feladatunk, hogy felhívjuk a figyelmet az elfogadásra
– tette hozzá.
Radics Istvánné, az egyesület elnöke beszédében kiemelte: fontos, hogy helyi szinten is felhívják a figyelmet a fogyatékossággal élők helyzetére, találkozhassanak velük, hiszen így könnyebb elfogadni őket, közelebb kerülni hozzájuk. Hozzátette:
nem segélyekből, hanem munkából szeretnének megélni.
A jogos lehetőség viszont részben vagy egyáltalán nem biztosított számukra ahhoz, hogy részt vegyenek az életüket érintő döntésekben vagy a saját létfenntartásukhoz szükséges, a fizikai vagy szellemi állapotuknak megfelelő munkát kaphassanak.
Az eseményen a támogatók munkáját is megköszönték.
Elismerő oklevelet vehetett át Cebula Pawel atya, a Szent Antal Plébánia plébánosa, a Marján Cukrászda, Varjú Mária az ÉFOÉSZ Heves Megyei Egyesülete Önérvényesítő Csoportjának tagja, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Heves Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház és a Heves Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézmény.
A Minorita templomban rendezett jótékonysági koncerten László Attila, a Csillag Születik harmadik szériájának győztesét hallhatta a közönség.