Döntsük el együtt, melyik fával induljon Eger az Év Fája versenyen!

Szavazzuk meg, mely csodálatos természeti értékünkkel pályázunk!

A Magyarország Év Fája versenyt 2010 óta minden évben az Ökotárs Alapítvány indítja útjára, mellyel a közvetlen környezetünkben lévő természeti értékeink fontosságára és ezek mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet.

A hazai verseny győztese a következő évben indulhat az Európa Év Fája címért. Ezt a jogot, a verseny történetének 14 éve alatt eddig négy magyar település fájának sikerült elnyernie, köztük 2013-ban az egri Termálfürdő 275 éves platánfájának is.

Eger városának számos értékes, védett természeti értéke van, amely érdemes arra, hogy országosan is megismerjék, ezért az önkormányzata és a Városgondozás közös kezdeményezésének eredményeként ebben az évben ismét nevezünk a Magyarország Év fája versenyre – jelentette be sajtótájákoztató keretében Farkas Attila. Az alpolgármester kiemelte:

idén az országban egyedülálló módon az Egerben élők dönthetnek arról, hogy városunk mely fával induljon a megmérettetésen.

Eged István Renátó, a Városgondozás Eger Kft. ügyvezetője elmondta, a cég egész évben nagy figyelmet fordít a zöldfelületek karbantartásra, nagyobb méretű fák növényvédelmére, szeretnék, ha a kivételes állapotú és szép fáinkat országosan is megismernék.

Arra buzdít mindenkit, hogy vegyen részt a szavazáson, hiszen a verseny egy nagyszerű kezdeményezés és jó alkalom arra, hogy felhívja a lakosság figyelmét a környezetvédelemre, emellett pedig közösségépítő ereje is van.

Kiemelte: akinek bármilyen érdekes, személyes története van vagy ismer valamilyen legendát a megjelölt fákkal kapcsolatban, ossza meg velük, küldje el a Városgondozás részére, mert a verseny során a zsűri ezeket is figyelembe veszi.

Ferenczy Tamás főkertész bemutatta azt a három, helyi védelem alatt álló fát, melyre leadhatják jelöléseiket:

  • Termálfürdő: Virginiai mocsárciprus
    A Termálfürdő területén két ilyen fa is található,
    melyek igazi ékkövei a strandnak, sokan
    megcsodálják légzőgyökereit és a pompás őszi
    lombszíneződését.
  • Eszterházy tér: Vérbükk
    Sokrétűen felhasználható fa, jól mutat
    parkokban magányosan ültetve szoliterként-
    ilyen az Érseki palota mellett élő fa, mely a tér
    dísze.
  • Érsekkert: Platánfa
    Eger egyik ikonikus fája, rengetegen látogatják,
    kedvelt találkozási pont minden korosztály
    számára

Szavazni április 7-ig ezen a linken lehet.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.