A város nevében Minczér Gábor alpolgármester helyezett el koszorút a börtön falán található emléktáblánál.
Február 25-e az Országgyűlés döntése nyomán 2000. óta a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja hazánkban. 1947-ben ezen a naapon tartóztatták le, majd hurcolták el a Szovjetúnióba Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát. Az ekkoriban kiépülő diktataúra ellen küzdő politikust először a GULAG néven ismert rettegett kényszermunkatáborok egyikében, majd 1951-től Moszkvában tartották fogva.
A koholt vádak szerint „aktívan vett részt földalatti szovjetellenes fegyveres csoportok alakításában és a szovjet hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében”. Koncepciós per során 20 évre ítélték. 1955 elején hazatérhetett ugyan, de még ekkor is csak az ÁVH cellájába, ahonnan csak áprilisban engedték haza. A megroppant egészségű politikus 1959-ben hunyt el, mindössze 51 évesen.
Meghurcolása világos jel volt az egész ország számára:
aki a kommunisták, vagy az idegen megszállás ellen felszólal, arra könyörtelenül lecsap a hatalom ökle.
A bolsevizmus áldozatainak számát nagyon nehéz megbecsülni, hiszen a kényszermunkatáborok poklában sokszor az elhunytakat sem tartották rendesen nyilván, számos tömeggyilkosságot pedig évtizedekig titkoltak, illetve a jelenleg is pártállami berendezkedésű országokban titkolnak máig.
Becslések világszerte mintegy százmillióra teszik a meggyilkolt, halálra kínzott és dolgoztatott, vagy éheztetett emberek számát.
A II. Világháború után szovjet megszállás alá kerülő kelet-közép-európai országokban a kutatások egymillióra becsülik az áldozatok számát. Hazánkban kétszer is hatalomra került a szélsőbaloldal. 1919-ben 133 nap alatt mintegy 600 áldozatot követelt a vörösterror. Az 1945 után kiépülő sztálinista diktatúra idején 1956-ig mintegy 500 embert végeztek ki és több mint 42 ezret börtönöztek be nyíltan politikai okok miatt.
Ám ez még csak töredéke a meghurcoltaknak, hiszen nagyon sok embert ítélet nélkül zártak olyan embertelen internálótáborokba, mint recski, vagy a kistarcsai. A Szovjetunióba mintegy 6-700 ezer magyart hurcoltak el, többségüket papíron hadifogolyként, valójában kényszermunkásként tartották fogva éveken át.
De a törvény büntette az elmaradt, vagy hiányos beszolgáltatást (amelyet „padlássöprésként” emlegettek), az irreálisan megemelt gyári normák nem teljesítését, vagy a legalapvetőbb cikkek és élelmiszerek hiány mitt kialakult feketekereskedelmet is.
A terror nagyságrendjét jól mutatja, hogy mikor 1953-baan az első Nagy Imre-kormány elrendelte a törvénytelenségek felülvizsgálatát, 762 ezer ilyen ügyet találtak.
Jellemző az is, hogy ezek után inkább úgy döntöttek, ejtik a kérdést.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, illetve az utána következő hónapokban a tiltakozókra leadott sortüzek százak életét követelték. A megtorlás során mintegy 400 embert végeztek ki, több mint 21 ezren kerültek börtönbe, az internáltak száma meghaladta a 16 ezret.
A diktatúra áldozatai közé kell sorolnunk azokat is, akiket „osztályidegen”, vagy német származásuk miatt kifosztottak és kitelepítettek, illetve deportáltak. Milliós nagyságrendű volt azoknak a száma, akiket politikai, vagy vallási okokból zaklattak, megfigyeltek, továbbtanulásukban, szakmai előremenetükben akadályoztak.
Romsics Ignác történész értékelése szerint lényegében minden egyes magyar családot érintett valamilyen módon az elnyomás.
Ha máshogyan nem, a diktatúra mindennapjait átszövő gyanakvás és szorongás formájában. Magyarország ezekben az időkben alkoholizmus és öngyilkosságok szomorú világranglistájának élmezőnyébe.
Az évtizedeken át elszenvedett és elhallgatott traumák a pártállami rendszer bukása után is tovább mérgezték és mérgezik magyar közéletet, de sokszor a helyi közösségek, családok életét is.
