Farkas Attila képviselőként és alpolgármesterként is bizonyított

Az idei választáson is a Tihamér-Maklári hóstya városrészben indul, ahol az előző években számtalan beruházás és fejlesztés valósult meg.

„A 3. számú választókörzetben induló Farkas Attila alpolgármestert sokan ismerhetik, hiszen az elmúlt 5 évben végzett munkája mind egyéni képviselőként, mind alpolgármesterként megkérdőjelezhetetlen”

ajánlja jelöltjét a Civil Közéleti Egyesület.

Választókörzetében megújult a Bornemissza Technikum és Szakképző Iskola előtti beközlekedő és parkoló, a Hell Miksa utcai járda, a Homok-Bajza utcákat összekötő, valamint a Hell Miksa utca végében található Eger-patak gyalogos híd is.

A Kistályai úton az Eger felé vezető oldalon az Erzsébet-völgy megállóban új buszváró pavilon létesült, három fedett ülőhellyel. A Maklári úton a lakosság által régóta igényelt gyalogátkelő kialakítása jelenleg folyamatban van.

A beruházások mellett Farkas Attila szociális ügyekért felelős alpolgármesterként erre a szférára is komoly gondot fordított. A koronavírus járvány ideje alatt rendületlenül és kitartóan dolgozott azért, hogy a veszélyhelyzetben lehetőségeihez mérten minden rászorulónak tudjon segíteni az önkormányzat.

Karitatív tevékenység keretében a Tündérpakk Alapítvánnyal és a Katolikus Karitásszal való együttműködésnek köszönhetően a karácsonyi időszakban Mikulás csomagokkal, illetve tartós élelmiszercsomagokkal segítették a város rászorulóit.

Indítványára jelentős összeget csoportosított át az önkormányzat a jellemzően alacsony jövedelmű, magas rezsi- és gyógyszerköltségekkel rendelkező egyedülálló nyugdíjasok és családok számára. Javaslatára a tavalyi Eger Advent jótékonysági bögrevásárból befolyt összeget az egri gyermekek táboroztatására fordítják.

Mindemellett aktív tagja a civilekből álló Eger a Hobbink csoportjának, akikkel közösen újították fel többek között a Tittel Pál utcai közlekedési játszóparkban található padok körülötti területet.

„Vezessük együtt, többségben Eger városát, egy – pártkatonáktól és egyéni érdekektől mentes – közgyűlési többséggel rendelkező, civil, szakértői csapattal! Hogy minden egri lakosért, és minden egri ember érdekében, egy csapatként, közösen, Önökkel dolgozhassunk. Legyünk együtt, többségben, június 9-én! Egerért!”

– fogalmaz Farkas Attila.

 

⁉️ 🤔HOGYAN FÜGG ÖSSZE JÁRDÁINK FELÚJÍTÁSA ÉS A TÖBBSÉG KÖZGYŰLÉSÜNKBEN?

Nézzék meg, hogyan látom a civilek és független jelöltek szerepét az egri közgyűlésben!

➡️ Tisztelt egri választópolgárok!

Vezessük együtt, többségben Eger városát, egy – pártkatonáktól és egyéni érdekektől mentes – közgyűlési többséggel rendelkező, civil, szakértői csapattal! Hogy minden egri lakosért, és minden egri ember érdekében, egy csapatként, közösen, Önökkel dolgozhassunk.

Legyünk együtt, többségben, június 9-én! Egerért!

„Az egri emberek az elsők!”

Kérünk mindenkit ✖️ június 9-én szavazzanak Mirkóczki Ádám polgármesterjelöltre és a Civil Közéleti Egyesület jelöltjeire!

„Tisztesség, felelősség, lelkiismeret”.

#mirkoczki2024 #többségbenegerért

Posted by Farkas Attila on Saturday, May 4, 2024

Facebook
Email