Télen is imádták a magyarok Egert

A második legtöbb vendég ide érkezett.

A Szallas.hu foglalási számait összesítve a főváros vonzotta a legtöbb utazót a téli időszakban.

Budapestet Eger és Pécs követte.

Vendégéjszakákat tekintve viszont Pécs helyett Gyula lett a bronzérmes – közölte a 2023 decemberétől 2024. februárig tartó időszak eredményeinek összesítése alapján a szállásfoglaló portál.

A téli kikapcsolódások során a többség hotelt választott. Az 1-2 éjszakás tartózkodás volt a leggyakoribb. A téli időszakból egyértelműen a tavalyi év végi ünnep időszak hozta a legtöbbet a konyhára, a vendégéjszakaszám több mint fele decemberben valósult meg. Az összesített bruttó szobaár bevétel alapján az egy főre eső éjszakánkénti átlagár 14 546 forint volt, ami közel 9 százalékos növekedés előző évhez képest – ismertette a részleteket Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője.

A szezon foglalásainak 41 százaléka hotelbe, negyede apartmanba, 16 százaléka vendégházba, 15 százaléka panzióba és 3 százaléka egyéb szállástípusba szólt. „Az 1-5 csillagos hoteleket választó vendégek 58 százaléka 4, 37 százaléka 3 csillagos szállást foglalt” – tette hozzá a sajtószóvivő.

A január és február leginkább a wellness-szállásoknak jelent kimagasló forgalmat, pláne ahol még termálvíz is van. Szabó Zsolt, a Szallas.hu Programok és Attrakciók Üzletág vezetője megerősítette, hogy az attrakciók közül is a népszerű fürdőket emelné ki az örök klasszikus egri vár mellett.

Az összesített bruttó szobaárbevétel alapján az egy főre eső éjszakánkénti átlagár 14 546 forint volt a télen, ami nem egészen 9 százalék növekedés az előző évhez képest. Az átlagos foglalási hossz 4,72 éjszaka volt. „A foglalásaink 43 százaléka 1, 38 százaléka 2, 13 százaléka 3, 3 százaléka 2, kevesebb mint 2 százaléka pedig 5 vagy annál több éjszakára szólt” – mondta Kelemen Lili.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.