A 2022/2023-as tanévben a városban 9 iskola biztosított helyszínt a véradások lebonyolítására.
Az egri középiskolák közötti véradóversenyt a 2004/2005-ös tanévtől indította el a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete. Kosik Mária területi vezető és véradásszervező az eseményen elmondta, a véradásokon a 18. életévüket betöltött diákok és az iskolák dolgozói vehettek részt. Idén a versenyen kilenc középiskolából összesen 538 fő vett részt.
Az eseményen részt vett és a díjakat átadta Farkas Attila alpolgármester, Dr. Palotai Zsuzsa a Magyar Vöröskereszt Eger Területi Szervezetének elnöke, Dr. Nagy István, az Országos Vérellátó Szolgálat Eger Területi Vérellátó orvosa.
Farkas Attila alpolgármester köszöntőjében elmondta; A város számára fontos az a munka, amit a Vöröskereszt végez, kiemelte a véradásokat és azokat a karitatív tevékenységeket, amelyeket a szervezet a városban illetve a térségben élőkért folytat. Örömét fejezte ki, hogy évről évre megszervezésre kerül a fiataloknak az iskolai diákvéradás, hiszen ezzel nem csak a fiatalok tudnak az életmentő tevékenységekhez hozzájárulni, de a szervezet is erősíti és tudatosítja a társadalmi felelősségvállalás fontosságát a fiatalabb generációkban.
A versenyen azokat az iskolákat díjazták, melyek kimagasló létszámmal vettek részt a véradáson.
I. helyezés: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
II. helyezés Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium
III. helyezés: Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium