A Tarna elpusztítása által sújtott Kápolnán kap közpénzes megbízásokat a vétkes borászat ügyvédje

A környezetvédő civilek tudni szeretnék, mennyi pénzt visz haza, de választ fél éve nem kapnak.

Információink szerint pont abból a tarnamenti faluból, Kápolnáról kapott nagy összegű közpénzes megbízásokat a folyót kiszivattyúzó borászat Fűzesabonyban önkormányzati képviselőként is dolgozó ügyvédje, Gondos István, ahol a legbrutálisabb ökológiai pusztítást végezte ügyfele.

– “Valóban, immáron másodszor teszünk törvényes kísérletet arra, hogy megtudjuk: mennyi kápolnai közpénzt vitt haza az elmúlt időszakban Dr Gondos István, füzesabonyi önkormányzati képviselő, a Tarnát elpusztító aldebrői borászat ügyvédje – fogalmazott lapunknak Bóday Pál a Kápolnai Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Hozzáteszi: “Már közel fél éve választ szeretnénk erre kapni, ám Dr Berecz Kálmán, Kápolna polgármestere, információink szerint barátja és üzlettársa Oroján Sándor utasítására, megtiltotta Kápolna jegyzőjének, hogy az, betartva a törvényeket, megküldje számunkra ezeket a közérdekű adatokat.”

Bóday szerint egészen abszurd, hogy Gondos istván, a Debrői Tóth és Tóth Borászat ügyvédje abból a faluból, Kápolnáról hordja haza a közpénzt, amelynek határában ügyfele lényegében kipusztította a térség flóráját és faunáját, és amely falu polgármestere, Dr. Berecz Kálmán, bevallottan baráti viszonyt ápol Gondossal és a Tarnát kiszivattyúzó borászat elsőszámú politikai szószólójával, Oroján Sándorral.

Az állatvédő aktivista azt is hozzátette: Kápolna kis falu, ennek ellenére jelenleg három jogvégzett ember dolgozik ott, így az is magyarázatra szorul, miért és mihez kellett egyáltalán Gondos István szaktudása, és ha feltétlenül külsős jogász bevonását igénylő szakmai feladat volt, azt miért Berecz politikus barátja végezte el.

Bóday szerint különösen érdekessé teszi e megbízásokat, hogy Berecz saját állítása szerint évek óta azért nem tudta rendezni egy, a hivatal felújítását elvégző építési vállalkozó felé a tartozását, mert “a falu nagyon rossz anyagi helyzetben van”

Május elsején újra – és utoljára – megpróbálunk érvényt szerezni a jogszerűtlenül semmifajta megkeresésre nem reagáló, jogász végzettségű polgármesternél a hatályos magyar törvényeknek, és megtudni, mennyi kápolnai közpénzt és milyen munkákra kapott Gondos István Berecztől Kápolnán” – mondta el Bóday Pál.

Hozzátette: Berecznek 15 napja van a válaszadásra, amennyiben ez nem sikerül, bírósághoz fordulnak és egyúttal büntetőeljárást is kezdeményeznek.

Hadjárat az állatvédők ellen

Hozzátette: az adatoknak azért van különleges jelentősége, mert “Gondos István, Berecz Kálmán és Oroján Sándor régóta barátok, és mindhárman a Macskaárvaház ellen fordultak, mióta üzleti partnerük, a Debrői Tóth és Tóth Borászat vízlopását, ökológiai pusztítását, a Tarna folyó kiszivattyúzását civil szervezetünk nyilvánosságra hozta és megakadályozta”.

“Berecz, Oroján és Gondos is folyamatosan uszít a Tarnát védő civilek és a Macskaárvaház ellen, folyamatosan megpróbálva ellehetetleníteni az alapítvány kápolnai állatmentő, természetvédő munkáját.”

– mutat rá Bóday.

Hangsúlyozza: a polgármester nem is tagadja, hogy lényegében minden, pozíciójából adódó lehetőséget felhasznál a Macskaárvaház Alapítvány ellehetetlenítésére.

Bóday azt is hozzátette: a szervezet elleni Berecz Kálmán féle akció nem az első közös politikai projektje “az Oroján Sándor, Gondos István, Berecz Kálmán, Berecz Mátyás, alkotta Tarna elleni politikai gengszterkoalíciónak“.

“Immáron összeszokott csapat mentegeti az ökológiai bűnözőket, hiszen Oroján és Bereczék az évekkel ezelőtti országgyűlési választások kampányában pártjaik, a DK és a Fidesz tudta nélkül folyamatosan egyeztettek egymással: Orojánt nemrégiben többek közöztt ezért is zavarták el pártjából, a Fideszből.”

– fogalmazott.

Bóday Pál portálunknak friss hírekkel is szolgált a Tarna ügyében zajló nyomozásról.

“Mivel azt a tájékoztatást kaptam, hogy ezzel nem akadályozzuk a nyomozást, szeretném tudatni mindazokkal, akik drukkolnak nekünk és annak, hogy a Tarnát elpusztító gengszterek elnyerjék méltó büntetésüket:

az ügynek immáron három gyanúsítottja van és nem zárható ki, hogy további személyeket is meggyanúsít a hatóság, amelynek szándéka, hogy alapos munkát végezve, de minél hamarabb lezárja az ügyet.”

 

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.