Warning: Undefined array key "options" in /home/klnojfkx/domains/egripost.hu/public_html/wp-content/plugins/elementor-pro/modules/theme-builder/widgets/site-logo.php on line 123
A rózsaszín gumielefántok győztek a józan ész felett a költségvetési vitában - Egripost.hu

A rózsaszín gumielefántok győztek a józan ész felett a költségvetési vitában

A városvezetés szerint a testületi többség egyszerűen széthordta a büdzsét, melynek jelentős része így végrehajthatatlan lesz.

Több mint egymilliárd forint értékben érkeztek módosító indítványok a Közgyűlésbe a költségvetéshez. Csak az Oroján Sándor vezette frakció mintegy 700 millió forintot érintő javaslatot tett.

A frakcióvezető felszólalásában többek közt azzal indokolta a hatalmas összeget érintő előterjesztés-cunamit, hogy a város adóbevételei tavaly jelentősen nőttek, a költségvetés stabil, tehát van miből többet adni. Megismételte korábbi kijelentését, mely szerint a városvezetés által készített büdzsé „bosszú-költségvetés”, amellyel szerinte azokat a területeket, intézményeket és cégeket sújtják, „amelyek a polgármester számára nem szimpatikusak”. Azt is kifogásolta, hogy a bevételi oldalon számos tavaly is teljesülő forrás nincs betervezve, például a kamatbevétel és egyes adóbevételek. Megjegyezte: 530 millió forint helyett mindössze 480 millió forintot terveztek be a város tisztán tartására, miközben ez egészen biztosan nem lett olcsóbb.

A Gazdasági Iroda vezetője válaszában rámutatott:

az adóbevételek ugyan valóban emelkedtek, más bevételek ugyanakkor jelentősen csökkentek. Óvott attól, hogy a képviselők egy-egy költségvetési sort kiragadva érveljenek a vitában.

Hozzátette: az Oroján által hiányolt kamatbevéteket soha nem számolják bele a költségvetésbe, hiszen a jegybanki alapkamat bármikor változhat, erre építeni tehát felelősen nem lehet.

Rózsaszín gumielefántok vs. józan ész

Mirkóczki Ádám hangsúlyozta: nem a módosító indítványok száma, hanem mértéke elfogadhatatlan. Számos józan előterjesztés támogatható, de rengeteg olyan is van, amely egyszerűen nem kivitelezhető. „Nekünk nem jogunk, hanem kötelességünk, hogy a törvényesen végrehajthatatlan javaslatok elutasítása” – mutatott rá.

A polgármester szerint Oroján és társai „felelőtlenül dobálóznak milliárdokkal”, teljesen figyelmen kívül hagyva a tényeket és a város valós pénzügyi lehetőségeit.

Jellemző példaként említette, hogy a frakcióvezető nem vett tudomást a Városgondozás éppen pár napja átadott új köztisztasági gépparkjáról sem, amely tucatnál is több ember munkáját végzi el, tehát az ő bérüket már nem kell kifizetni.

„Mindenkinél nagyobb számokat minden célra én is tudok mondani, de ez minden, csak nem felelős hozzáállás.”

– szögezte le.

Oroján Sándor a vita hevében akaratlanul is elárulta az általa vezetett közgyűlési többség sajátos filozófiáját:

„Ha azt írjuk a költségvetésbe, hogy fél milliárd forintot akarunk költeni rózsaszín gumielefántokra, akkor ahhoz jogunk van.”

– szögezte le a politikus.

„Sokáig egészen értelmes, komoly hozzászólások hangzottak el a büdzsé vitájában, aztán felállt Oroján Sándor” – összegezte az elhangzottakat Minczér Gábor.

A képviselők „széthordták” a költségvetést, így például az útfelújítási pályázatok önrészére sem marad forrás

– mutatott rá az alpolgármester.

Hozzátette: a Közgyűlés elé az utolsó pillanatban hoztak be rengeteg módosító indítványt, amelyeket a korábbi egyeztetéseken szóba sem hoztak.

Farkas Attila is úgy vélekedett, az éjszaka benyújtott előterjesztésekről lehetetlen felelős döntést hozni. Megdöbbentőnek nevezte, hogy képviselők egy része a Gazdasági és az Adóiroda szakembereinek véleményezését sem akarják megvárni. Emlékeztetett: az egri Adóiroda vezetőjét egy volt pénzügyminiszter nevezte az ország egyik legjobb adóügyi szakemberének.

„Önök azt képzelik, hogy nála és a kollégáinál jobban értenek a költségvetés megalkotásához?”

– tette fel a kérdést az alpolgármester.

Új felni a lefoglalt kocsira

Császár Zoltán megjegyezte: régen az úttörők sem gyűjtöttek annyi papírt, mint amennyi javaslatot letettek az asztalra a képviselők, akiket önmérsékletre kért.

„Ez már nem osztogatás, hanem fosztogatás”

– jegyezte meg a képviselő.

Pápay Ákos is óvott a „választási osztogatós költségvetéstől”. Emlékeztetett: az ország és a város is súlyos örökséget cipel magával az elmúlt évtizedekből, mint az az ember, aki két kategóriával nagyobb autót vásárolt, és most választhat, hogy a súlyadót fizeti be, a szervizelést fizeti ki, vagy a benzint veszi meg.

„Ez a közgyűlés most új hangtechnikát és felnit akar venni egy olyan kocsihoz, amelyet napokon belül lefoglalhat a végrehajtó”

– fogalmazott a képviselő.

Negyed hét körül szünetet rendeltek el, hogy az utolsó pillanatban benyújtott előterjesztéseket átnézhessék és véleményezhessék a Gazdasági Iroda munkatársai. Orosz Lászlóné azt ígérte: amennyiben a szakemberek valamelyik indítványt nem tartják megfelelőnek, visszavonják őket. Ehhez képest, amikor a szünet után a Gazdasági Iroda vezetője több javaslattal kapcsolatban is komoly aggályokat fogalmazott meg, Oroján Sándor sietett leszögezni, hogy minden egyes indítványukat fenntartják.

„Másfél órán keresztül volt érvényes ez a vállalás. Ennyire lehet komolyan venni, amit a Banánhéj-frakció mond”

– jegyezte meg a polgármester.

Oroján Sándor levelét megírta

A Közgyűlés végül a városvezetés és a gazdasági szakemberek részletesen kifejtett súlyos szakmai kifogásai ellenére szinte az összes beterjesztett módosító indítványt jóváhagyta. Kivételt képeztek azok a javaslatok, amelyeket nem terjesztettek be a Közgyűlésnek, nem is ismertettek a testület előtt. Oroján Sándor felháborodottan kérte számon, hogy ezekről nem szavaztak, hiszen ők mindet „elküldték e-mailben”.

A jegyző emlékeztette a képviselőt, hogy ez nem számít szabályszerű beterjesztésnek. Minczér Gábor pedig megjegyezte:

Az ominózus e-mailek este tíz és éjfél között érkeztek. „Senkinek nem kötelessége, hogy éjjel Oroján Sándor leveleit olvasgassa.”

Facebook
Email