Idén megújul a Lenkey-ház

Tavasszal indul a legendás honvéd tábornok szülőházának felújítása.

Az épület 400 millió forintból újul meg az év végére az egri önkormányzat és a Dobó István Vármúzeum sikeres közös pályázatának köszönhetően – derült ki Mirkóczki Ádám és dr. Ringert Csaba, a múzeum igazgatójának közös keddi sajtótájékoztatóján.

A projekt elsődleges célja, hogy Lenkey János honvéd tábornok szülőháza, mint épített örökség fennmaradjon, méltó és egyben korszerű emléket állítson az 1848-49-ben harcoló magyar huszárszázad kapitányának.

A teljes körű felújításnak köszönhetően emlékszobát, kiállítóteret, rendezvényteret, interpretációs helyszínt és múzeumpedagógiai foglalkoztató tereket hoznak létre.

A rendezvénytérként is funkcionáló épület méltó helyszít adhat megemlékezéseknek, koszorúzásoknak, rendhagyó történelem- és múzeumpedagógiai óráknak egyaránt. A beruházás nem csak a helyieket, valamint az Egerbe látogató turistákat szolgálja majd, hanem az iskolás gyermekeket is, hiszen a felújított emlékház betekintést nyújt a tábornok életébe, közelebb hozva ezzel a történelmet a mai kor fiataljaihoz.

 

Kezdődik a Lenkey-ház felújítása

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata valamint a Dobó István Vármúzeum, mint konzorciumi partner 2022-ben sikeresen pályázott a „Lenkey Tábornok szülőházának felújítása, örökségének megőrzése” című, TOP-6.1.4-15-EG1-2022-00002 azonosítójú projektre, melynek köszönhetően az egri származású Lenkey János honvéd tábornok egykori szülőháza nettó 400 millió forintból újul meg 2023 végére.

A projekt elsődleges célja, hogy Lenkey János honvéd tábornok szülőháza, mint épített örökség fennmaradjon, méltó és egyben korszerű emléket állítson az 1848-49-ben harcoló magyar huszárszázad kapitányának.

A teljes körű felújításnak köszönhetően emlékszoba, kiállítótér, rendezvénytér, interpretációs helyszín és múzeumpedagógiai foglalkoztató terek jönnek létre.

A rendezvénytérként is funkcionáló épület megfelelő helyszíne lesz megemlékezések, koszorúzások, rendhagyó történelem- és múzeumpedagógiai órák megtartására egyaránt. A beruházás nem csak a helyieket valamint az Egerbe látogató turistákat szolgálja majd, hanem az iskolás gyermekeket is, hiszen a felújított emlékház betekintést nyújt a tábornok életébe, közelebb hozva ezzel a történelmet a mai kor fiataljaihoz.

A megvalósítás részleteiről Mirkóczki Ádám, Eger Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Ringert Csaba, a Dobó István Vármúzeum igazgatója tartott közös sajtótájékoztatót.

Posted by Eger Város Hivatalos Oldala on Tuesday, February 14, 2023

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.