Warning: Undefined array key "options" in /home/klnojfkx/domains/egripost.hu/public_html/wp-content/plugins/elementor-pro/modules/theme-builder/widgets/site-logo.php on line 123
Mirkóczki: visszaosztás áll a parkolóház bezárása mögött? - Egripost.hu

Mirkóczki: visszaosztás áll a parkolóház bezárása mögött?

Kinek az érdekeit képviselik és miért az EVAT vezetői és az ő zsaroló taktikájukat támogató képviselők? – teszi fel a kérdést a polgármester.

A Katona téri parkolóház 2014 és 2022 között összesen 645,3 millió forintjába került Egernek. Ebből a tényleges üzemeltetési költségek 160 millió, míg a bérleti díjak majd 490 millió forintot tesznek ki. Ez idő alatt a parkolásból beszedett bevétel 226,7 millió forint volt.

„Tényként kijelenthető, hogy az évi kb. 50 millió forintos bérleti díj teljes bukás a városnak”.

– mutat rá csütörtöki Facebook-bejegyzésében Mirkóczki Ádám.

A polgármester szerint, ha az EVAT az egriek érdekeit képviselné, akkor nyitva hagyná az egyébként érvényes szerződés nélkül majdnem két éven át működő létesítményt, beszedné parkolási díjakat, de nem fizetné a nettó veszteséget generáló bérleti díjat. Ezzel rábírhatná a tulajdonost „egy új és tisztességes piaci feltételeken alapuló” bérleti konstrukció kidolgozására.

Ezzel szemben az EVAT vezetése bezáratta a parkolóházat, és

a “népharagban” bízva reménykedik, hogy a polgármester “megtörik” és akár a hűtlen kezelést is kimerítve, aláírja 25 évre a város számára minimum 1,5 milliárdos kárt okozó bérleti szerződést

– írja Mirkóczki Ádám.

Úgy véli, ez világosan bizonyítja, hogy az EVAT nem az egriek, hanem a parkolóház tulajdonosainak érdekeit képviselik. Akárcsak „azok a képviselők, akik most egymásra licitálva engem szidnak és az EVAT álláspontját osztva azt akarják, hogy írjam alá Eger minden idők legvállalhatatlanabb szerződését és mindezt az eredeti 15 év helyett 25 évre (!)”.

A polgármester szerint az igazán fontos kérdés azonban az, hogy mindezt miért teszik?

„Csak nem visszaosztás van a háttérben…???? A kérdés költői”

– fogalmaz Mirkóczki Ádám.

Hozzáteszi: a várost 1,5 milliárdos kárral fenyegető szerződésnek az összege, amelyet rá akarak erőltetni,

„éppen megegyezik éppen megegyezik az általunk a Kertész úton felépített lényegesen nagyobb parkolóház kiviteli költségével.”

❓Kinek az érdeke a parkolóház bezárása!?

🚙 A Katona téri parkolóház költsége két nagy halmazból tevődik össze:
-a…

Posted by Mirkóczki Ádám on Thursday, January 12, 2023

Facebook
Email