Az önkormányzati bérleti jog megvásárlásának, illetve a bérelt ingatlanok albérletbe adásának lehetőségét visszaállító javaslatot nyújtott be a Fidesz.
Ezeket a megoldásokat 2015-ben törölte el az akkor elfogadott vagyonrendelet. A Dr. Csetneki Attila által jegyzett előterjesztés értelmében
ismét lehetőség lesz arra, hogy a bérlők megvegyék és később átruházzák a bérleti jogot, illetve mások számára albérletbe kiadják önkormányzati bérleményüket.
A bérleti jog megvásárlásának lehetőséget azok előtt nyitják meg, akiknek fennálló bérleti jogviszonya van, vagy akik határozott időtartamú bérleti jogviszonyt létesítenek, és a bérleti szerződés megkötésével egyidejűleg kívánnak bérleti jogot létesíteni.
Albérletbe adni azzal a feltétellel lehet, hogy a főbérlő bérleti díját 10 százalékkal megemelik.
Mirkóczki Ádám a bérleti jog megvásárlásnak lehetőségével egyetért, ám úgy véli, az „életveszélyes”, ha az önkormányzat elveszíti a kontrollt afelett, hogy bérleményeit ki használja, kinek adják tovább albérletbe.
„Jöhet egy gazdag nagyvállalkozó, aki a város 50-100 legjobb ingatlanját kibérli, majd nyereségesen tovább adja albérletbe”
– vetette fel a közgyűlésen a polgármester. Ezt a nyereséget azonban elkönyvelhetné az önkormányzat is a spekulánsok helyett. Még akkor is jobban járnánk, ha egy ingatlanközvetítőt bízunk meg, hogy találjon bérlőt– tette hozzá.
Dr. Pócs Alfréd azt a kérdést tette fel: vajon a képviselők saját ingatlanjuk esetén megengednék, hogy a bérlő tovább adja azt albérletbe? „Én biztosan nem” – tette hozzá.
A Közgyűlés többsége végül a bérlemények további albérletbe adását lehetővé tevő eredeti fideszes javaslatot fogadta el.