21 géppel és közel 200 tonna szóróanyaggal készülnek a szakemberek.
Megtartotta gépszemléjét a Városgondozás Eger Kft., a felsorakozott eszközök készen állnak a téli síkosságmentesítésre – írja a város hivatalos Facebook oldala.
A géppark 21 eszközből áll, melyekkel -november 15-től egészen 2023. március 15-ig ügyeleti rendszerben látják el a munkát.
Juhász Géza ügyvezető elmondta, a Városgondozás feladatához tartozik a szilárd burkolatú utak, járdák, lépcsők kézi illetve gépi takarítása, síkosságmentesítése.
Ebben az évben közel 200 tonna, erre a munkára alkalmas anyaggal készültek fel.
Többféle szóróanyaggal dolgoznak, a hagyományos nátrium- klorid mellett környezetbarát szereket – mint a kalcium- klorid- is használnak, idén viszont egy innovatív, új, magyar perlit alapú terméket is kipróbálnak.
Hozzátette, meghatározták a prioritásokat, mely szerint az elsődleges a mentők, tűzoltók valamint a tömegközlekedési eszközök útvonalának akadálymentesítése, majd a főbb csomópontok következnek ezután pedig a kis forgalmú utak, a többi városi közterület kerül takarításra.
A Városgondozás téli ügyeleti rendszerének vezetője Ferenczy Tamás, az önkormányzat részéről pedig Magyar Attila közbiztonsági referens segíti a munkát.