1000 forintos bérlet – már a kormány is Egerről vesz példát

Szűkkeblűbben, mint az önkormányzat, de valami hasonlóval próbálkozik Lázár János is.

Jelesre vizsgázott a kedvezményes egri kedvezményes éves buszbérlet, amely idén már harmadik esztendejét kezdi meg – írja Facebook-bejegyzésében Mirkóczki Ádám. A polgármester “hatalmas sort állt ki” gyermekeivel, hogy megvegyék számukra is az 1000 forintos bérletet. Ez nem is csoda, hiszen tavaly már több mint 20 ezren éltek ezzel a lehetőséggel.

Ez azt jelenti, hogy lassan minden egri háztartásban van már legalább egy „ingyenes bérlet”

– mutat rá a polgármester. Hozzáteszi: a kormány “a vármegye- és országbérletekkel ugyan szerényebb módon, de valami hasonló konstrukciót szeretne megvalósítani”. Lázár János illetékes miniszter bejelentése szerint csak a 14 év alattiaknak adnának ingyenes bérletet, a a 15-25 éves korcsoport pedig 50 százalékos kedvezményt kapna.

“Hát akkor most én mondom, hogy tessék Egerről példát venni, mert mi két évvel előztük meg a kormányzati szándékot, sőt! A támogatás mértékét tekintve messze túl is szárnyaltuk azt, hiszen az egriek az év 365 napján, napi 2 forint 70 fillérért utazhatnak korlátlanul”

– hangsúlyozza Mirkóczki Ádám.

Megjegyzi: az összes megyeszékhely közül, egyedül nekünk egrieknek van erre lehetőségünk.

Van, aki elvenné az egriektől

Farkas Attila alpolgármester néhány nappal ezelőtti Facebook-bejegyzésében leszögezte: a kedvezmény 2024-ben is marad.

A közgyűlés egyes tagjai több alkalommal is felvettették, hogy el kellene venni ezt a kedvezményt a lakosságtól

– emlékeztet.

Ugyanakkor hozzáteszi: ha a jelenlegi városvezetésen múlik, az elkövetkező években is fenn fogják tartani, mert úgy vélik, ez minden egrinek jár.

Facebook
Email
Egripost.hu
Adatvédelmi áttekintés

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: https://egripost.hu

Sütik

Ha ellátogatunk a bejelentkezési oldalra, akkor átmeneti sütiket állítunk be annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt.

A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az "Emlékezz rám" opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek.

Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.